Annyi minden történt velünk a 2023-as évben: felújítottuk a stúdiót, tovább bővült a csapat, rekord árbevételt értünk el és 8 évesek lettünk. Mindig nagyon kritikus és abszolút maximalista vagyok magammal szemben, de így az év végéhez közeledve összegeztem a stúdió elmúlt 8 évét, és azt kell, hogy mondjam: büszke vagyok magunkra.
4717 főt fotóztunk összesen
2500 üzleti portréfotózást bonyolítottunk le
19178 db portréfotót retusáltunk
Hihetetlen belegondolni, hogy honnan hova jutottam, jutottunk el. Szerintem neked is érdekes, akár hasznos is lehet az én utam, ezért írtam meg ezt a cikket, amelyben összefoglalom a történetemet.
2015 június: egyszemélyes hadseregként a bérelt lakásom hálószobájából kialakított mini stúdiómban
2023. december: immáron a szuper 5 fős csapatommal a József körúti felújított stúdiónkban.
🟨 ÍGY LETT HOBBIBÓL SZENVEDÉLY
2014-ben tudatosult bennem, hogy a fotózáson belül az emberek ábrázolása az, ami igazán érdekel. Ezért elkezdtem mélyen beleásni magam a szakma rejtelmeibe. Az motivált abban, hogy egyre jobb legyek, hogy örömet tudjak okozni az adott illetőnek, akiről a fotót készítem. Úgy éreztem az akkori pénzügyes munkámmal ellentétben, hogy portréfotósként hatással vagyok az emberekre és valódi értéket tudok nekik adni.
🟨 MINDENT FELTETTEM EGY LAPRA
2015-ben határoztam el, hogy karriert váltok és csak a fotózásra fordítom minden energiámat. Eldöntöttem már az elején, hogy a szokásos “mindenes” fotósokkal ellentétben én specializálódni fogok egy területre, ami a múltamból eredően egyértelműen az üzleti portréfotózás lett.
Bevallom, az első 1 év egy elég küzdelmes időszak volt, mert nem jöttek be a számításaim. Miután rájöttem arra, hogy a marketingben és a kommunikációmban is az érték közvetítése kell, hogy központba kerüljön, elkezdett fellendülni a vállalkozásom. A szintlépésért 2016 novemberében minden spórolt pénzemet és profitot visszaforgatva kibéreltem a József körúton ezt a stúdiót, így végre nagyobb presztízsű ügyfeleket is meg tudtam pályázni.
🟨 A CSAPAT MEGALAKULÁSA
Olyan jól sikerült beindítani a businesst, hogy már nem bírtam egyedül. 2017 májusában csatlakozott hozzám az asszisztensem, Ági, aki mellettem kitanulta a retusőri szakmát és azóta is oszlopos tagja a csapatnak. Évi kb. 200 fotózást vezényeltünk le, ezért tudtam, hogy kell még egy fotós mellém, hogy ne égjek ki 5 éven belül. Viszont ahhoz, hogy olyan embert találjak, akihez szívesen adom a nevemet, az kell, hogy közvetlenül tőlem tanuljon. 2018-ban létrehoztam a Headshot Academy fotós iskolámat. 15 tanítványom közül Richi volt az, aki mind szakmailag, mind pedig emberileg kiemelkedett számomra, ezért vele külön is el kezdtem foglalkozni. 2019-tól ő is hivatalos tagja lett a csapatnak, mint önálló fotós, akit szintén előszeretettel választanak az ügyfeleink. Mindig igyekeztem megágyazni a cég növekedésének, ezért 2021-ben jött egy gyakornok is a csapatunkba, Tomi, aki mára már junior retusőrként és fotós asszisztensként segíti a munkánkat. Nemrég egy új marketinges kolléganővel, Renivel bővült a stúdiónk.
🟨 ÚJ ARCULAT
A mostani működésünk már egyértelműen egy csapat érdeme, ezért úgy döntöttem, hogy rebrandingelem a céget. A Tóth Balázs Fotóstúdióból TB Studio lett, ami kicsit egyszerűbb és átfogóbb. 2023 év elején felújítottuk a stúdiót, és építettünk olyan háttereket, amelyek kifejezetten az üzleti célközönségünkkel rezonálnak. Most már két teljes értékű fotófelszerelésünk is van, ami lehetővé teszi, hogy párhuzamosan két helyszínen tudjunk fotózni, így akár 80-100 főt is le tudunk fotózni egy nap alatt.
🟨 HOGYAN TOVÁBB
A jövőben a célunk, hogy még tovább tudjuk növelni a minőségét a prémium portréfotózási élménynek azért, hogy még többen tudják sikerre juttatni a karrierjüket a mi fotóink által. Folytatni fogjuk a küldetésünket, miszerint a fotózás nem egy szükséges rossz, hanem egy olyan jó élmény, ami egyfajta önismereti kaland is, ami a javát fogja szolgálni azoknak, akik eljöjjenek egy ilyen session-re.
Comments