Miért utáljuk a rólunk készült fotókat?

BLOG

Miért utáljuk a rólunk készült fotókat?

January 7, 2016

 

Portré fotósként napi szinten hallom a következőket:
 

„Utálom, ha fotóznak.”

„Jaj, én nem vagyok fotogén.”

 „Rólam lehetetlen jó képet csinálni.”

 

Az viszont számomra is meglepő, hogy ügyfeleim 50-60%-ától hallok hasonló negatív kijelentéseket a fotózások előtt, és ezek már azok az elvetemült, vakmerő emberek, akik vették a bátorságot, hogy eljöjjenek egy fotózásra. A valódi arány valószínűleg még ennél is magasabb!

 

Nemrég bukkantam rá erre a TED videóra, ami egy érdekes magyarázatot hoz fel a kérdésre:

 A speaker kutatásai szerint a probléma ott gyökerezik, hogy magunkat általában csak a tükörben szoktuk nézni, mindig azonos szemszögből (és hozzáteszem azonos megvilágítás mellett), viszont a fotókon gyakran egy teljesen más szögből látjuk viszont magunkat. Emiatt úgy érezzük, hogy ugyan hasonlít az illető ránk, de mégsem teljesen mi vagyunk, mert nem a jól megszokott szemszöget és arckifejezést látjuk. Mindenki más viszont, aki ismer minket, látott már szinte minden oldalról, nem fogja furcsának találni a képet. De persze, mi nem hiszünk nekik, azt gondoljuk, hogy biztos csak jófejségből like-olnak, hogy ne érezzük rosszul magunkat…

 

A frusztráció abból ered bennünk, hogy kialakul egy rés aközött, hogy mi hogy látjuk magunkat, szemben azzal, ahogy a világ lát minket. Peter Hurley, a mentorom és egyben példaképem, ebben a TEDx videóban zseniálisan mutatja be ezt az önértékelési rést.

 

Fotó: Peter Hurley 

 

Ha Miss Universe nem bírja elviselni a saját arcának látványát, akkor mit szóljunk mi, "halandó emberek"?!

A külsőnk legnagyobb kritikusai saját magunk vagyunk. Azt szeretnénk, ha a világ csak egy bizonyos oldalunkat látná, emiatt elkezd a legtöbbünk pózolni a kamera előtt. Észrevettétek már, hogy egyes emberek minden fényképükön pontosan ugyanúgy néznek ki? Mint Barney a HIMYM sorozatban.

 

Volt olyan ügyfelem, akivel a fotózás előtt jól elhülyéskedtünk meg nevetgéltünk, de a kamera előtt „pengeszájjal” állt végig. Amikor sikerült végre őszinte mosolyt csalnom az arcára, akkor kérte, hogy töröljem a képet, mert azon nem "önmaga". Aztán persze kiderült, hogy csak arról van szó, hogy ráncosnak látja magát a képen, ezért nem mer mosolyogni, ezért nem mer a valódi önmaga lenni…

Állítom, hogy rajtunk kívül senki sem fogja leszámolni a ráncainkat egy kedves, mosolygós képünkön. A 14 éves modell lányoknak is vannak ráncaik, ilyen az emberi arc! Nincs miért szégyenkeznünk miatta.

 

Persze vannak kis apró trükkök, beállítások, világítási technikák, amikkel még előnyösebb képeket tudunk csinálni. A megfelelő környezet és a jó hangulat megteremtése a fotózáskor sokat segít, de önmagában ezek nem elegendőek.

 

A külsőnk elváltoztatása érdekében a sarki plasztikai sebészetre is lemehetünk, hogy lufi szájat csináltassunk és kíváncsi szemöldököt tetováltassunk, de nem hinném, hogy ebben kellene keresni a megoldást.

 

Az én tanácsom az, hogy próbáld meg abbahagyni a hibáid keresését minden egyes fényképeden. A külsőd miatt elsősorban a szüleidet tudod csak okolni. Ők meg az ő szüleiket és így tovább. Hidd el, hogy rajtad kívül senki nem fog foglalkozni azzal, hogy mekkora az orrod vagy hogy milyen szögletes az állkapcsod a képeden. Ne foglalkozz olyannal, amit nem tudsz megváltoztatni! A családod, a barátaid, a kutyád és a fura fazon is, aki folyton követ az utcán pont olyannak lát, és úgy szeret, amilyen vagy!

 

Sajnos rossz hírem van: nincs egy egyszerű, varázsütésre mindent megoldó válasz a kamera előtti szorongásra. Csakis egyféleképpen tudod feloldani: úgy, hogy megpróbálod a miniatűr „hibáidra” való koncentrálás helyett elfogadni önmagad, mint egy egészet, pont olyannak, amilyen vagy. És igenis legyél büszke arra, aki vagy!

Hidd el, hogy ha a legtöbb ismerősöd azt mondja egy képedre, hogy jól nézel ki rajta, akkor az tényleg egy jó kép rólad! Bátran higgy nekik!

 

 

Please reload

Legutóbbi bejegyzések
Please reload

Kulcsszó alapján
Please reload